Grand Theft Auto: Chinatown Wars
- Tesztplatform: DS
- —
- Írta: BadSector
„Túl sok a rendőr, túl sok a spicli, kevés a k*rva, kevés a str*ci...” (Európa Kiadó)
A Chinatown Warsban olyan hangvételű dolgokat művelhetünk, amely láttán Jack Thompson szerintem már most idegrohamot kapott és írja a következő támadó törvényeit. A játékban szinte szünet nélkül úgy káromkodnak a szereplők, mint egy kocsis, leribancozzák az egyik kínai női főszereplőt, aki mellesleg figyelmezteti hősünket, hogy vigyázzon a felálló cerkájára, ha vele beszél a hölgy pornófilmszereplésével kapcsolatban. Emellett többek között a szokásos gázolások, gyilkosságok, autótolvajlások és egyéb bűncselekmények mellett Huang Lee-vel, a játék kínai főszereplőjével drogot is árulhatunk, méghozzá ez a motívum ezúttal sokkal realisztikusabb és részletesebben ki van dolgozva, mint az eddigi részekben. Szóval a Chinatown Wars hiába DS-re készült: nem a kis bambinókat vette célközönségnek. A történet amúgy szerintem igencsak mulatságos és igenis megüti a többi "nagy testvér" GTA színvonálat - ezt persze csak az fogja észrevenni, aki veszi a fáradtságot, hogy végigolvassa az átvezetők során a párbeszédeket... Az alapszitu tényleg egyszerű: a fiatal Huang Lee apja halála utána Liberty City-be utazik, hogy nagybátyjának átadjon egy kardot, majd miután a reptéren megtámadják, fejbe lövik és halottnak hitt testét egy autóban a tengerbe lökik, hősünk kirúgja merülő autó hátsó ablakát, (illetve ezt mi magunk tesszük meg) kimászik a partra és bosszút esküszik. De az eleinte egyszerűnek tűnő sztori valójában egyáltalában nem az: a karakterek például itt is épp olyan kidolgozott, filmszerű figurák, mint máshol, csak sajnos nem halljuk őket. Például a pornófilmekből meggazdagodott nagybácsi hihetetlenül élvezetes és kacagtató párbeszédeket nyomat Lee-vel: előfordult, hogy hangosan felröhögtem a villamoson, amikor olvasgattam ezeket. Aki nem képes átlátni, hogy mennyire király itt is a sztori, illetve mennyire eltaláltak a karakterek, az nem is játszott eddig igazán GTA-val...
Képernyő, nem csak „érintőlegesen”
Amellett, hogy a játék meglepően kemény hangvételű, vajon jó is? Igen, nagyon is az! A szokásos GTA-elemnek olyan egyvelegét kapjuk, amely vegyíti a klasszikusok és a GTA IV vonásait egyaránt, illetve a DS képességeit is maximálisan kihasználja. Az autólopás az álló kocsiknál például nem csak annyi, hogy beszállok és köszöntem, enyém a tragacs, hanem először egy kis ügyességi játékban kell részt venni a kocsi feltöréséhez a DS kis „tollának” segítségével. Az érintőképernyőn kell például kicsavarni egy panelt úgy, hogy ténylegesen tekergető mozdulatokat hajtunk végre a tollal. A játék egyfolytában, folyamatosan kihasználja a DS különleges képességeit, és míg felülről látjuk várost és benne hősünket, alul hajthatjuk végre ezeket az akciókat a külön képeken: ablakokat rúghatunk be egy a vízbe süllyedő autóban az érintőképernyőt kopogtatva, megbuherálhatjuk egy versenyautó belsejét, hogy kiszúrjunk a versenyzővel, és még sorolhatnánk a tömérdek interakciót, melyek során a kis DS-toll egy pillanatra sem fog pihenni.
Liberty City a tenyeredben
Csakúgy, mint a PSP-s verzióknál, itt is sikerült az egész várost belesuvasztani a DS-be, bár egy kicsit azért érezhetően kisebb és másmilyen felépítésű, mint a korábbi részekben. A grafika egyfajta keveréke a 3D-s megjelenítésnek és egy furcsa, izometrikus látványnak. A város összességében jól néz ki, de nyilván nem üt akkorát, mint PSP-n. Ettől függetlenül a Rockstar a maximumot hozta ki a gépből és a város ezúttal is hatalmas. Emellett rendkívül interaktív is: kukákat borogathatunk fel, miközben a szemétmaradványok szanaszét repülnek, lámpaoszlopokat dönthetünk fel és persze mindenkit halálra gázolhatunk. No igen: miközben PC-n Vin Diesel a Wheelmnaben játssza a politikailag korrekt csávót azzal, hogy mindenki félreugrik a kocsik elől, itt az összes járókelőt szétkenhetjük a járdán, hiába DS-ről van szó. Emellett a város ugyanúgy él, mint ahogy azt a GTA-któl megszokhattuk: beszólnak a polgárok és más autók vezetői nekünk, a rendőrők rohangásznak más bűnözők után is, és még sorolhatnánk a rengeteg életképet.
DS-re az egyik legjobb
A GTA:CW szerintem hatalmas aduász a Nintendónak. A sztori kacagtató és bár talán annyira nem ütős, mint a GTA IV-é, amely ezen a téren a csúcsok csúcsa, de azért a karakterek itt is kellően mulatságosak, még akkor is, ha nem halljuk őket - sajnos. A játékmenet egy az egyben GTA, remek városábrázolással, megspékelve az érintőképernyő maximális kihasználásával. Aki azon gondolkozott, hogy vesz egy DS-t és szereti a GTA-kat, szerintem mindenképpen most szerezze be, mert ha van olyan játék, amely miatt megéri, akkor az a Chinatown Wars.
GalériaGrand Theft Auto: Chinatown Wars |
---|
« vissza a tesztekhez |
---|
Értékelés
Az értékeléshez be kell jelentkezned. Ha még nincs azonosítód, regisztrálj!
Hozzászólások |
---|
2010-04-05 19:03:55 [#25]
Elnézést hogy ide írom a kérdést de sürgös! na , ezt lehet PC-n játszani mert én már ngyon akarnám , a választ előre is kösz!
értékelés: 100/100
2009-11-15 20:51:28 [#24]
Nagyon jó játék, érdemes mindenkinek kipróbálni! (Igaz, én is csak emulátoron tudok vele játszani.)
értékelés: 100/100
2009-06-17 14:35:33 [#20]
Ahoz képest hogy DS-re csinálták egész jól megcsinálták grat nekik!Ja és azt nem tudom hogy van e olyan gta ami kizárólag DS-re készült volna szóval így elsőre elég jól sikerült.
Azt viszont nagyon szeretném hogy a jövőben valamikor telefonra csinálnának gta-t az nagyon durva lenne :DDD
értékelés: 100/100
2009-06-02 20:08:24 [#19]
Megérdemli a 100-at, nincs ennél jobb játék DS-re
értékelés: 100/100
2009-05-13 16:33:45 [#17]
Biztos jó játék!A Rocksar megint hozta a formáját:)Szép teljesítmény a DS-től!
értékelés: 97/100
2009-04-29 19:52:41 [#15]
Hát...hát...hát a grafika egész jó bár egy kicsit olyan mint egy képregény :)
De sztem jó a történet, a "grafika", a játékmenet én ezt veszem ki a tesztből!
értékelés: 99/100
2009-04-18 19:19:05 [#13]
Nintendo DS-hez képest nagyon jó kis játék lett! Grat R* :)
értékelés: 100/100
2009-04-18 15:57:59 [#12]
Én emulátoron játszok a játékkal szerintem nem rossz!A GTA IV-ben a mobilhoz most hasonló PDA remek húzás!Csak hát mégis felülnézetes,1 pixel 1 járókelő,stb...
De az biztos,hogy ez A DS-RE KÉSZÜLT LEGJOBB JÁTÉK!!!!
értékelés: 95/100
2009-04-13 18:25:53 [#11]
nemhiszem,hogy a GS-es BadSector írta mivel az oldal egyik fő támogatója a PC guru,nem?
értékelés: 85/100
2009-04-13 10:26:10 [#10]
Eleinte az egész játékot egy nagy fosnak tartottam,de kipróbáltam és nem is lett OLYAN rossz hangulata az van nem rossz!!!PONT DS-re VAN TERVEZVE!!!!!!
értékelés: 90/100
2009-04-10 19:39:56 [#9]
Az biztos, hogy a legjobb DS-re készült játék.
értékelés: 96/100
2009-04-06 13:44:23 [#5]
Tényleg nem rossz. Kipróbáltam én is havernál és van hangulata nagyon meg vannak benne jó ötletek.
értékelés: 96/100
2009-04-05 17:24:54 [#4]
ahhoz képest hogy csomóan szidták ezt a játékot annyira nem lett rossz
értékelés: 90/100
2009-04-02 17:30:55 [#3]
annyira nem rossz egy kis konzolhoz képest én eleinte azt mondtam hogy szar de emulátorral kiprobáltam és nem rossz!
értékelés: 95/100
Adatlap
Grand Theft Auto: Chinatown Wars
megjelenés:
2009. március 20.
fejlesztő:
Rockstar Leeds
kiadó:
Rockstar Games
kérlek, válassz az alábbiak közül!
Értékelés
+ Liberty City a tenyeredben!
+ Az érintőképernyő zseniális kihasználása + Hosszú és mulatságos sztori, kiváló karakterekkel |
- A kameranézet időnként rossz szögbe helyez
- Nem hallhatjuk a karaktereket (de hát ez DS...) |
95 |
|
||
---|---|---|---|
100 | |||
98 | |||
90 | |||
95 |
Közösségi média
A 10 legfrissebb teszt
Grand Theft Auto: Chinatown Wars |
Grand Theft Auto IV: The Lost And Damned |
Grand Theft Auto: Vice City ** |
Grand Theft Auto IV |
Grand Theft Auto: San Andreas ** |
A hónap legnépszerűbb tesztjei
Grand Theft Auto: San Andreas ** |
Grand Theft Auto IV |
Grand Theft Auto IV: The Lost And Damned |
Grand Theft Auto: Chinatown Wars |
Grand Theft Auto: Vice City ** |